[Tévédrámákról] WALKING ON THIN ICE (2025)

은수 좋은 날
KBS, 2025, 12 rész
Műfaj: thriller
Rendező: Song Hyeon-wook 송현욱
Forgatókönyv: Jeon Yeong-sin 전영신
Adatok bővebben: HanCinema, MyDramaList

Talán nem helyénvaló egy ismertetőnek szánt bejegyzést saját érzés említésével kezdeni, még számomra is furcsa, hogy miért kerített hatalmába valamiféle egyre erősödő fájdalom, több a sajnálatnál, amíg néztem a Walking on Thin Ice (Vékony jégen járva, eredeti címén Eun-soo nagy napja) című sorozatot, de ez történt - egyre összébb szorult a szívem, pedig a hasonló feszültségű drámákat, annak rendje és módja szerint, inkább a fordulatok iránti kiváncsisággal teljes izgalommal szoktam figyelni. De talán éppen ebben rejlik ennek a thrillernek a titka: a főszereplőkön keresztül olyan közel hozza hozzánk a történetet, hogy szinte úgy érezzük, velük - vagyis inkább bennük - a saját bőrünket visszük a vásárra.

Jeon Yeong-sin eddigi munkáiban (Argon, The Lies Within) már megmutatta, hogy kiváló érzéke van az érzelmi intenzitással játszó történetek írásához, a másodikként említett Hazugságok mindenütt is erős darab volt. Mostani munkájában egy szerény és szorgalmas családanyát állít a középpontba, aki annyira szorult élethelyzetbe kerül, hogy már csak valami csodáért imádkozik, ami megmenthetné. Ki gondolná, hogy a csoda be is következik, mégpedig egy droggal teli táska formájában. Kang Eun-soo (Lee Young-ae) erkölcsi dilemma elé kerül a drog beszolgáltatása vagy megtartása kérdésében, azonban ez csak látszólagos, hiszen lehetne-e más választása, mikor a tisztességgel szemben a férje élete a tét? Eun-soo kényszerpályája az első pillanattól világos, a továbbiakban az új helyzethez való alkalmazkodása, a személyiségének változásai izgalmasak.

Férfi főhősünk Lee Kyeong (Kim Young-kwang), akit jó fej, lányok kedvence rajztanárként ismerünk meg, de több is ennél, mert figyel a tanítványaira és emberséges velük. Nem kis meglepetés, amikor Eun-soo vele szembesül Jamesként, akiben a drogokat VIP-körökben terítő partnerét reméli. James egyedül dolgozó, profi figura, aki éppen annak köszönheti megmaradását az életveszélyes terepen, hogy nem bízik senkiben. Már a bemutatkozásakor megtudjuk, hogy nem a drogok érdeklik, az abból származó haszon egy nagyobb tervét szolgálja. A célja és annak indítéka csak apránként csepegtetve derül ki, mellyel egy bosszú-dráma is belecsavarodik a történetbe, de a lényeg, hogy James sem azonos a szimpla maffiózókkal. A nőnél lévő újfajta drog viszont felkelti az érdeklődését, és megszületik a szövetségük. Ami természetesen minden további baj forrása, hiszen sosem jelent jót, ha normális beállítottságú emberek keverednek a gengszterek üzelmeibe.

Éppen ezért az első pillanattól megjósolható, hogy a dolgok nem fognak jó irányba haladni, ám ez a biztos tudás nem von le semmit a bekövetkező fordulatok izgalmi értékéből. Annak ellenére, hogy az elveszett drogok után hajtóvadászatot folytat a Fantom nevű, maffiamódszerekkel működő társaság, valamint a rendőrség is a droghálózat után, nem egy szokványos krimit látunk. A bűnügyi történetet átszínezik az egyéni drámák, mert a fontosabb szereplők mögött kirajzolódnak a családi viszonyaik, és ezek a legellenszenvesebbeknek is emberarcot adnak. Bőségesen találkozunk ilyenekkel, vannak köztük házastársak, szülők, gyermekek, munkatársak, akik hol pitiánerek, hol álságosak vagy jobbra törekvők. Emiatt érezzük érzelmileg telítettnek a drámát, még ha abból a szerelmi szál teljesen hiányzik is. Eun-soo és James között ez a köztük lévő életkori különbség miatt sem lenne nagyon életszerű, azonban érdekes, hogy a "vállalkozói" kapcsolatuk mégis szinte egy szerelmi kapcsolat stációit mutatja: van benne megismerkedési fázis, a bizalom kialakulásának szakasza, a féltékenység és a megcsalatottság átélése, szakítási krízis, majd a kitárulkozás, a megértés és elfogadás, a végső kitartás, akár az önfeláldozásig - mégis mindvégig csak a "munkáról" van szó. Még akkor is, ha a jelenetek időnként (tényleg ritkán) romantikus drámákat idéznek, mindig van bennük némi csavar, például némán zajlanak, tehát nem tudjuk meg, hogy éppen mi hangzik el a szereplőktől.

Mivel nem a tisztes családanya és a gaz drogdíler kapcsolatáról van szó, a drámában elég későn lesz világos, hogy ki a valódi főgonosz. Amíg ez kiderül, elég részletes rajzot kapunk két szervezet, a Fantom és a rendőrség működéséről, és nehéz eldönteni, hogy melyiküknél átláthatóbbak a viszonyok. 

Song Hyeon-wook sokszínű rendezői életművének utóbbi munkái között találjuk a The Golden Spoon és a The Midnight Studio című sorozatokat, de a neve felbukkan olyan drámák, mint a Brain vagy a Comrades kapcsán is. Egyaránt erős az emberi kapcsolatok, a thriller és az akciók ábrázolásában, és ezeket a képességeit bőségesen kamatoztatja a Walking on Thin Ice-ban is. A képei kifejezőek, a jelenetek ritmusosak, és a kamerája figyel a színészek apró rezdüléseire is. Kiválóan él a megtévesztés művészetével, számos esetben visz vékony jégre minket, nézőket is, elhitetve a látszatot, majd utólag, a teljes bemutatással korrigálva azt. Talán nem spoiler, ha kiemelem egy rendkívüli kamerabeállítását, mely teljesen elüt a dráma képi világától, ezért úgy tűnik, hogy üzenet értékű a történet egyik fordulópontján. Azt hiszem, érdemes elgondolkodni azon, hogy mi mindent fejez ki ez a kép, ami mintha egy pillanatra az időt is megállítaná:

Külön figyelemre méltó a dráma befejezése, mely egyszerre lezárt és nyitva hagyott. Mindenki eljut a története végére, átélve sikert, bukást és penitenciát, a "hogyan tovább?" azonban kétséges. A dráma végső kérdése, hogy vajon másodszor is elbukik-e valaki, ha hasonló esélyt kínál fel számára a sors, és ha figyelünk arra, hogy miként válaszolják meg ezt a főhősök, akkor sejthetjük, hogy mi felé vezet a rohanó Eun-soo, és az épület tetejének peremén egyensúlyozó Lee Kyeong sorsa. 

Nehéz felsorolni minden színészt, akiknek nagyszerűen alakított karakterei a két főszereplőt kísérték és befolyásolták az útjuk során. De néhányukat mégis kiemelem: Eun-soo köréből a férj Bae Soo-bin, a diáklányok szerepében Kim Si-a, Seo Eun-sol, Lee Ju-yeon, az öntelt anyuka, Jo Yeon-hee, az álságos barátnő, Oh Yeon-ah. A maffiózók köréből a két szerencsétlen sorsú testvér, Lee Kyu-sung és Son Bo-seung, a főnök Won Hyun-joon. James köréből a drogfüggő chaebol-örökös, Do Sang-woo, aki egyúttal a drogos életút állomásait is megjeleníti, vagy a testvér szerepében Kim Dong-won. A rendőrség köréből a meghurcolt, mégis saját lábára állni képes Kwon Ji-woo, és a kopóként kiszemeltjeit nem eresztő Park Yong-woo, vagy a gyanút fogó Hwang Jae-yeol. 

A drámát ádáz akciójelenetek tarkítják, melyek eléggé brutálisak. Az ökölharcok kiválóan kivitelezettek, különösen a profi kiképzettségű főrendőr és az e téren amatőr James közötti összecsapások.

A két főhőst alakító színész játékában a teljesen különböző karakterük ellenére van valami hasonlóság: végtelenül reális és természetes az alakításuk. Lee Young-ae mindvégig látszólag szürke kisegér, akiben a belső erő dominál, ami kreatív megoldásokra, és tőle nem elvárható merészségre sarkallja. Lee Young-ae nagyon erős a megkísértettség, a gazdagság iránti elcsábulás, az érzelmi elveszettség, majd az észre térés minden egyes megjelenítésében. Kim Young-kwangot az aurája az utóbbi szerepeihez hasonlóan ismét minden helyzetben dominánssá teszi. Bámulatosan viszi végig azt a folyamatot, ahogy a nagymenő jelmezei mögül fokozatosan előbukkan és teljessé válik egy esendő ember arca. Ez az arc egyúttal a színész arca is, amit nem lehet eléggé tanulmányozni annak megfejtéséhez, hogy milyen csekély rezdülésekkel tud árulkodni a karakter sokszor titkolni szándékozott érzelmeiről. Az ő történetének végső fordulata annyira megrázó, hogy némi melodramatikus árnyalatot is felfedezhetünk benne, de Kim Young-kwang itt sem téveszt mértéket, ezért is fáj annyira nézni az érzelmi összeomlását.

És ezzel vissza is értünk a bevezetésként említett fájdalomhoz, ami talán nem csak engem ért utol a dráma nézésekor. Ha nem is a konkrét karakterekkel történtekben, de a kényszerítő helyzeteikben ráismerhetünk a saját sorsunk hasonló kihívásaira, amelyekre gondolva nehéz eldöntenünk, hogy mennyire vagyunk mi magunk vagy a külső tényezők felelősek a velünk történő rossz dolgokért. Mindkét kérdés fájdalmas, az is, hogy miért hibázunk, és az is, hogy miért érdemlünk ki a sorstól ilyen csapásokat. Mindenesetre szokatlan, hogy ilyen gondolatokkal maradunk magunkra egy thriller után.